Komoly számokkal dobálózik Varga

2016. Október 20.
ihívásokkal kell szembenéznie - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Járműipar 2016 címmel megrendezett Portfolió portál és a Magyar Gépipari Egyesület (MAGE) konferencián a Budapesti Vásárközpontban.

 

Jön a digitalizáció

Kifejtette: új kihívást jelent a munkaerőpiac megváltozása, a bérfelzárkóztatás a versenyképesség javításához, az oktatás-képzés átalakítása a szakemberek biztosítására. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a következő években a gyártási folyamat egyre inkább a digitalizációra épül, ennek hatása Magyarországon is megjelenik.

Számítások szerint a mintegy 4 millió munkahelyből 350-400 ezer szűnhet meg a digitalizáció elterjedése miatt, a képzést pedig úgy kell megoldani, hogy a felszabaduló munkavállalók képesek legyenek más szakmában elhelyezkedni.

Bérnövekedésre tesznek javaslatot

Varga Mihály elmondta, hogy a növekedés biztosításához, a versenyképesség javításához elengedhetetlen a bérfelzárkóztatás, ezért általános bérnövekedésre tesznek javaslatot. Elképzelhetőnek nevezett egy olyan köztehermérséklést, amely lehetőséget adna a munkaadóknak a béremelésre, illetve 2-3 éves bérfelzárkóztatási program elfogadását, amelynek megvalósításához járulékkedvezményt biztosítana az állam.

Varga Mihály szólt arról, hogy a mostani 220 ezer munkanélküli visszavezetése a munkaerőpiacra átgondolt képzési programot kíván, az európai és hazai forrásokkal olyan képzést kell támogatni, amely az onnan kikerülő szakemberekkel a magas hozzáadott értéket termelő ágazatokat segíti.

Évi 800 milliárdos termelési érték

A járműiparról szólva Varga Mihály rámutatott, hogy az ágazat segítette a magyar gazdaság kilábalását a 2008-as válságból, Magyarországon 700 járműipari vállalat működik, ezek közvetlenül 144 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a járműipar tavaly 17,2 százalékkal növelte teljesítményét, az ágazat évente mintegy 800 milliárd forint termelési értéket állít elő.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a járműipari hazai beszállítóknak is egyre inkább be kell kapcsolódniuk a kutatás-fejlesztésbe követve az ágazati tendenciát.

Legújabb hírek

Nem lefutott meccs, hogy a Mercedes elektromos autókat gyártson Magyarországon

2017. Május 05.
A világban továbbra is nagyon keresettek azok a kompakt modellek, amelyek a Mercedes kecskeméti üzemében készülnek, ennek köszönhetően rekord évet zárt a magyar operáció tavaly. A vásárlói igények kielégítése érdekében ugyanakkor csúcsra járatták a gyárat, így elkerülhetetlenné vált a további bővítés. Ennek kapcsán a kecskeméti gyár-komplexum jövőjéről, az elektromos autózásban betöltött várható szerepéről, a járműipar legégetőbb kihívásáról és az ipar 4.0 térnyeréséről kérdeztük Christian Wolffot, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárigazgatóját.

Daniel Korioth: a Bosch munkatársai történelmet írnak

2017. Április 27.
A világ vezető járműipari beszállítójának magyarországi csoportja új vezetőt kapott. A Peruból származó dízel specialistával a jövő munkaerejéről, hajtástechnológiákról és fenntartható növekedésről is beszélgettünk.